Schön Bálint beszámolója

“A Pitpitek vezetését társammal Szaszával a Petőfis évem után vettük át, és már a kezdetekkor vágyam volt, hogy együtt eljuthassunk Maradékra. Szerettem, volna, hogy ezek a 15-17 éves budai fiúk és lányok is - akik még sose voltak Délvidéken - megélhessék azt a befogadó szeretet, amit ösztöndíjasként én is megkaptam, hogy megtapasztalhassák - és ez által máris a részesévé is váljanak a maradéki csodának. Ahogy ez aprócska közösség élni akar és él is, van reménye megmaradni a hitben, megmaradni a magyarságban. Ezek a srácok többnyire lázadó korban vannak, ezért izgultam is, vajon érteni fogják, miért jöttünk ide, mi közük nekik ehhez. Csodálatos volt megélni, hogy egyszerűen minden működött magától. Az hiszem a kulcs az volt, hogy végül egészen keveset meséltem előre, és ettől lett végtelenül természetes az együttlét. Nem voltak érdekes a számok, hogy hány magyar él itt, nem hangsúlyoztuk túl a történelmet, vagy hogy igenis nekünk anyaországiaknak kötelességünk mindent megtenni a déli végeken élőkért. Csak jöttünk és megéltük, hogy szeretettel várnak minket, hogy öröm népzeneszóra együtt elfogyasztani az ételt majd együtt nótázni és táncolni, együtt lenni a játszóházban, a templomban. Azért is működött mert az első pillanattól az utolsóig azt érezhettük, jó hogy itt vagyunk, pedig igazából “üres kézzel jöttünk”. Ha nyitottságot és a befogadást, örömöt megtapasztalására, azt hiszem minden ember szíve megnyílik még a kritikus serdülőkorúaké is, és bár “nem hoztunk semmit” az hiszem ajándékká váltunk. A gyerekekkel a játszóházat nem terveztük meg, nem dolgoztunk ki a részleteket, de talán épp emiatt voltak jelen igazán a budai gyerekek is, és ebben figyelemben egészen meg tudtak nyílni, és fel tudtak szabadulni a maradéki gyereke amitől így igazán megszerethették egymást a végére. A temerinben szolgáló Sáfrány Dávid atya celebrálta a magyar misén és a Kovács Csaba által vezetett istentisztelen fantasztikus volt megélni, hogy otthon tudunk lenni egymásnál. A maradékiak befogadtak minket és a gitáros zenénket, és minket ez segített hogy mi is igazán otthon érezzünk magunkat. A magyar misén sokan részt vettek a regformátusk közül is, ami szívmelengető élmény volt. Azt hiszem fontos az emberi igyekezet, a szálak összekapcsolása, a szervezés, és a kitűzött célok elérése, de azt hiszem annál fontosabb nincs, mint hogy együtt imádkozzunk, és ahogy a görögkatolikus liturgia szövege mondja, “önmagunkat és egymást Krisztus Istenünknek ajánljuk”. Hogy végső soron Ő reá bízzuk magunkat, és mindenek előtt az ő közelségére, a vele való teljesebb együttlétre vágyjunk, hogy minden tervünket ehhez igazítsunk, hogy egymást iránt érzett szeretetünk is ebből tudjon fakadni.